Mesevetélkedő

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Mesevetélkedő

A Mesevadászok levadászták az első helyet

Mesevetélkedő - Országos Döntő, Vásárút 

 

2015.  május 6-án került megrendezésre  a „Hét mérföldes csizmában  hetedhét határon át „ mesevetélkedő  szlovákiai Országos Döntője, a vásárúti kultúrházban.  A rendezvényen 18 csapat mérte össze tudását és gyűjtötte a mérföldeket. A Dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola Mesevadászok csapata végzett az első helyen, a csapat  hét mérföldes útlevelet kapott és egy évig az iskola tulajdonában lesz a hét mérföldes csizma is. Ezzel a győzelemmel a Mesevadászok részt vehettek a Kárpát-medencei döntőn Szegeden.

 

Hétmérföldes csizmában hozta haza Szegedről az első helyet a Dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola csapata  

Hétmérföldes csizmában hetedhét határon át – ez volt idén a jelmondata annak a Mesevetélkedőnek, amelynek döntőjét Szegeden rendezték meg. Több mint kilencszáz, négyfős gyerekcsapat nevezett, nemcsak Magyarországról, hanem Szlovákiából is.  Szegedre kilenc csapat mehetett el. Régiónkat és az egész felvidéki magyarságot két iskola képviselte: Mesevadászok csapata  – Szabó Gyula Alapiskola  Dunaszerdahely,  Csillagtallérok csapata – Felbári Alapiskola, Felbár. Összesen öt fordulón kellett sikerrel túljutniuk ahhoz, hogy Szegeden az Agórában eldöntsék, kik tudják, ismerik legjobban a meséket.

Ez a verseny gyakorlatilag egy hatalmas memóriajáték volt. Összesen hét feladatot kellett sikeresen megoldaniuk a gyerekeknek, a helyes válaszokért mérföldköveket gyűjtöttek. Amelyik csapat a legtöbbet szerezte, az jutott legtovább, megnyerve a Mesevetélkedőt. Volt mesefelismerés, villámkérdésekre kellett válaszolni, meserészleteket kellett helyesen tudni, ki kellett egészíteni a szöveget 

A versenyt a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola Mesevadászok csapata nyerte: Elek András Pál, Kerepesi László, Pöthe Dávid, Sátor Bence, felkészítő- Érsek Hajnalka

Cookies