Óvodai szolgálat a nyáron

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Óvodai szolgálat a nyáron

Óvodai szolgálat a nyáron

 

A városi önkormányzat idén is biztosítja a nyári óvodai szolgálatot. 2016-ban összesen négy óvoda lesz nyitva a két hónap alatt. Sok szülőnek gondot okoz, hogy hol helyezze el gyermekét a nyári szünidőben. A nyári nyitva tartás július 1-jén kezdődik. A nyári óvoda iránt minden eddiginél nagyobb az érdeklődés, a gyerekek harmada veszi igénybe.

Július 22-ig három óvoda lesz nyitva: az Október utcai, a Komenský utcai és a Széchenyi utcai. A három óvodába átlagban 210 gyerek fog járni.

 

Július 22-e után már csökken az érdeklődés a nyári óvoda iránt. Július 22-től augusztus 12-ig Halpiac téri óvodába járhatnak a gyerekek, ahol előreláthatólag 150-en lesznek. Augusztus 12-től szeptember 2-ig pedig minden óvoda zárva lesz Dunaszerdahelyen, mert ez idő alatt nagytakarítást tartanak az intézményekben. 

 

Ki melyik óvodába jár majd a nyáron?

Az Október utcai óvoda a Halpiac téri és a Barátság téri óvodából fogadja a gyerekeket, illetve azok járhatnak ide, akik az év során is az Október utcai oviba járnak.

A Komenský utcai óvoda a Rózsaligeti, a Benedek Elek és az SZNF téri óvodából várja a legkisebbeket, valamint a Komenský utcai óvodába járó gyerekek is itt lesznek elhelyezve a nyáron.

A Széchenyi utcai óvodába pedig a saját oviból és a Jesenský utcaiból járhatnak a gyerekek.

 
Cookies