A szemétdíj marad a tavalyi szinten, a kedvezmények sem változtak

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
A szemétdíj marad a tavalyi szinten, a kedvezmények sem változtak

Dunaszerdahelyen 2018-ban nem változik a szemétdíj nagysága. Marad tehát a 2017-es szinten, amikor 6 százalékkal csökkent az előző évihez képest.

 A közületi hulladék és az építkezési törmelékek után fizetendő helyi illetéket a 2014/ 12. számú városi rendelet szabályozza, amely kiegészült a 2015/22. számú, valamint a 2016/14. számú városi rendelettel. Ezek a helyi előírások szabják meg a szemétdíjkedvezményre jogosultak körét, továbbá azt is, hogy a kedvezmény kérelmezéséhez milyen igazolásokat kell benyújtani és a határidőket is. (A rendeletek  megtalálhatóak Dunaszerdahely város weboldalán.)

 A Dunaszerdahelyi Városi Hivatal illetékes osztálya felhívja a kedvezményekre jogosultak figyelmét, hogy ezeket minden évben újra kell kérvényezni, leszámítva az automatikusan járó kedvezményeket.

 

         Szemétdíj-kedvezményekre az alábbi esetekben jogosult az adófizető polgár.

Nem kell beadniuk kérvényt azoknak a személyeknek, akik már betöltötték a hetvenedik életévüket, és egyedül, vagy házastársukkal élnek egy háztartásban – nekik 50 százalékos kedvezmény jár. Ők a szemétdíj-kedvezményt automatikusan megkapják.

Ötven százalékos kedvezményben részesülnek azok a 62-69 éves személyek is, akik nem rendelkeznek önálló keresettel, nincsenek munkaviszonyban és nem laknak közös háztartásban önálló jövedelemszerző tevékenységet végző, munkaviszonyban, vagy időszakos munkaviszonyban lévő személyekkel. Ezt a tényt viszont igazolniuk kell. Ehhez a nyomtatvány a városházán a központi ügyfélfogadó irodában szerezhető be, az igazolást pedig a társadalombiztosítótól igényelhetik. Kérvényüket az ehhez a korcsoporthoz tartozó személyek egész évben benyújthatják, nincs határidőhöz kötve.

Ötven százalékos kedvezményt kap az a súlyos fogyatékkal élő személy is, aki ún. ZŤP kártyával rendelkezik és egyedül, vagy a férjével/feleségével, illetve kiskorú gyermekkel, vagy csak a gondozóval, vagy csak másik ZŤP kártyával rendelkező személlyel él közös háztartásban. Neki kérvényeznie kell a kedvezményt, és a kérvényhez csatolnia kell a ZŤP kártya másolatát. A súlyos fogyatékkal élők egész évben kérelmezhetik a kedvezményt, a kérvény beadása nincs határidőhöz kötve.

Ötven százalékos kedvezmény jár az anyagi szükséghelyzetben lévő személyeknek is. Nekik is kérvényezniük kell a kedvezményt. Szükséges azonban mellékelni az igazolást az anyagi rászorultságról. A kérvények beadásának határideje 2018. január 31-e. A Városi Hivatal felhívja az anyagi szükséghelyzetben lévők figyelmét, hogy az említett határidőig adják be kérelmüket, mert később erre már nincs mód.

A kérvényeket és az igazolásokat a szemétdíj-kedvezményre jogosultaknak a városházán, az ügyfélfogadó irodában kell leadniuk.  A 3. ablaknál kaphatók a helyben kitöltendő nyomtatványok. Bővebb információkat a városháza központi ügyfélfogadó irodájában adnak a 3. számú ablaknál. (pve)

Cookies