Ők kapják az idei városi díjakat

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Ők kapják az idei városi díjakat

Dunaszerdahelyen 2018-ban is kiosztják a városi díjakat, 2010 óta immár kilencedik alkalommal. Az idei kitüntetettek személyéről a február 20 - án megtartott ülésükön döntöttek a városi képviselők. A beterjesztett javaslatokat egyhangúlag szavazta meg a képviselő-testület. Az ünnepélyes díjátadóra az idén is, akárcsak tavaly, az áprilisban esedékes Szent György-napok részeként kerül sor. Az előző években augusztusban a Szent István –napi ünnepségek keretében tartották meg a díjátadót.

2010 óta az idén negyedszer talál gazdára a díszpolgári elismerés. Dunaszerdahely Város Díszpolgára kitüntetést Almási Róbert festőművész veheti át, a hivatalos indoklás szerint a kultúra területén elért kiemelkedő érdemeiért. Almási Róbert jelenleg a Vermes-villában székelő Kortárs Magyar Galériát irányító kuratórium elnöke, ahol több alkalommal maga is önálló kiállítással mutatkozott be.

Dunaszerdahely Város Pro Urbe Díját idén hárman kapják. JUDr. Világi Oszkárról azt írja a javaslat indoklása, hogy a társadalmi élet területén elért kiemelkedő eredményeiért érdemelte ki ezt az elismerést. A futballrajongók elsősorban az ő szervezőmunkájának eredményét látják abban, hogy napról-napra épül és szépül a DAC őszre elkészülő új stadionja. Rajta kívül ugyanezt a városi kitüntetést veheti át Ráchela József mérnök, a szlovák bajnokságot is nyert dunaszerdahelyi sakkcsapat edzője. A kiváló sportember a sport terén elért kimagasló sikereinek méltatásaként veheti át ezt a rangos városi díjat. Banyák Istvánt, az elismert és közkedvelt roma muzsikust a kultúra területén elért rendkívüli érdemeinek elismeréseként díjazzák. A mindmáig fáradhatatlanul fellépő muzsikus érdemei közé tartozik a Bihari-napok hagyományának a megteremtése Dunaszerdahelyen.

A Pro Urbe Juvenis Díjat az idén Csiba Dávid fiatal sportoló veheti át. Kiváló eredményeire méltán büszke iskolája, a sportgimnázium, akárcsak a dunaszerdahelyi IPPON karate klub is, amelynek képviseletében a decemberben Nagyszombatban lezajlott országos ifi karate bajnokságon szintén kiválóan szerepelt.

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere is adományozhat polgármesteri díjat és emléklapot, a díjazottakról a későbbiekben személyesen dönt. (pve)

Cookies