A nagy hidegben éjjel-nappal nyitva tart a hajléktalanszálló

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom

A rendkívüli hidegre való tekintettel a dunaszerdahelyi városi önkormányzat úgy határozott, hogy február 24-től a visszavonásig a hajléktalanok nemcsak éjszaka, hanem napközben is benn tartózkodhatnak a hajléktalanszállóban. Az utcán élők élnek a lehetőséggel, a hajléktalanszálló teljes kapacitással működik. Tizenkét fedél nélkül élő húzódik be az épületbe a kemény mínuszok elől. A hajléktalanokra ebben az időszakban enyhébb szabályok vonatkoznak, jelenleg az épületben az is benn tartózkodhat, aki alkoholt fogyasztott, a szobákba viszont nem mehet be alkoholos befolyásoltság alatt. A rászorulók ételt és tisztálkodási szereket is kapnak, adományokkal segíti őket a Katolikus Plébániai Karitász és a Szent György Lovagrend is. A hajléktalanok többek között meleg teát, levest, konzerveket és kenyeret kapnak.

Cookies