Kérvényezhető az adók befizetésének halasztása a városi hivatalban

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Kérvényezhető az adók befizetésének halasztása a városi hivatalban

A járvány miatt kialakult szigorú intézkedések nehéz anyagi helyzetbe juttathatják a vállalkozókat és a magánszemélyeket is. A városi önkormányzat igyekszik ezt úgy mérsékelni, hogy a magánszemélyeknek csak a járvány vége után küldi ki az adókivetéseket, a magánvállalkozók pedig kérvényezhetik az adók befizetésének halasztását.

Vállalkozók: kérvényben kérhetik a fizetés halasztását

Az önkormányzat a vállalkozóknak március elején elektronikus formában küldte ki az ingatlanadó és a szemétdíj befizetésére vonatkozó végzéseket. A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalkozóknak az önkormányzat igyekszik segíteni, így lehetővé teszi számukra a későbbi fizetést. Azok a vállalkozók, akik a járvány miatt kénytelenek voltak beszüntetni a munkát, kérvényt nyújthatnak be, hogy kérjék az adó befizetésének halasztását. Az önkormányzat azt kéri, amint újraindul a termelés, fokozatosan fizessék be az adókat.

A magánszemélyek csak a járvány után kapják meg az adókivetéseket

Az önkormányzat a természetes személyek számára egyelőre nem kézbesítette az adókivetéseket. Ezt csak azután teszi meg, ha véget ér a járvány. A lakosok a kézbesítést követő 15 napon kötelesek befizetni a szemétdíjat, az ingatlanadót és az ebadót. Akinek magas összeget kell befizetni, kérvényezheti a részletfizetést. Év végéig kell befizetni az egyes adófajtákat.

Városi bérlakások - érvényben maradnak a bérleti szerződések

Az önkormányzati bérlakásokban élőknek sem kell aggódniuk. Mindenkinek érvényben marad a szerződése, annak is, akinek lejárt. Amint a járvány véget ér, azoknak a lakóknak, akiknek nincs tartozásuk, a régi feltételek mellett továbbra is meghosszabbítják a szerződéseiket. Nem lesznek kilakoltatások. Az előző szerződésben feltüntetett bérleti díjat kell majd fizetni a lakóknak.

Cookies