Újra Felvidéki Vágta Dunaszerdahelyen, a lovasok június 25-én ismét nyeregbe ülnek

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Újra Felvidéki Vágta Dunaszerdahelyen, a lovasok június 25-én ismét nyeregbe ülnek

Dunaszerdahely városa 2022. június 25-én immáron hatodik alkalommal társrendezője és házigazdája lesz a Felvidéki Vágtának, amely a budapesti Nemzeti Vágta előfutama. A koronavírus-járvány miatti kétéves kényszerszünet után idén folytatódik a hagyomány, újra nyeregbe ülnek Felvidék lovasai.

 

A főszerep természetesen a lovaké és a lovasoké lesz, akik a budapesti Nemzeti Vágtán való részvételért mérkőznek meg. A szlovák futam győztese ezúttal is a Nemzeti Vágta nemzetközi futamába kvalifikálja magát, ahol Szlovákiát képviseli. A Felvidéki Vágtán először Kishuszár Vágtát is rendeznek, így a fiatalok is kipróbálhatják magukat a lóháton. A szervezők az izgalmas futamok, a lovassport népszerűsítése mellett ebben az évben is színvonalas kulturális programokkal, zenés előadásokkal, lovasbemutatókkal várják az érdeklődőket.

 

A Csallóközi ízek utcájában helyi étel- és ital specialitásokat kóstolhatnak. 

Újdonság lesz a Kézművesek Udvara, ahol helyi és régióbeli kézművesek mutatják meg termékeiket, valamint először Gazda- és Termelői piac is várja az érdeklődőket.

 

A Felvidéki Vágta programjai a rendezvénysorozat történetében idén először  a széles közönség számára is elérhetőek lesz, az eseményre 2022-ben ingyenes lesz a belépés. A rendezvény helyszínére, a sikabonyi reptérre a Vágtabuszok ingyenesen szállítják a látogatókat.

 

 

Remek szórakozás, sok izgalom és új élmények a tradíciókra épülő  egyedülálló lovas ünnepen!

                         

                         VI. Felvidéki Vágta

10:00 - Kapunyitás - termelői piac és kézműves vásár megnyitása

                                  helyi étel- és italspecialitások, igazi csallóközi hangulat

11:00 - Ünnepélyes megnyitó a somorjai Csalló Néptáncegyüttes és a Pósfa zenekar produkciójával

12:00 - Látványos felvonulás a Felvidéki Huszár és Hagyományőrző Egyesület tagjaival, a versenyző lovasok, szereplők bemutatása, a nevező települések ismertetése

12.30 - VI. Felvidéki Vágta előfutamok

13:00 - Jó ebédhez szól a nóta - Vontszemű Zoltán prímás és Lakatos Gábor hegedül

15:30 - Glamour zenekar interaktív gyerekműsora

16:30 - Bíró Kert Lovas Központ és az ARGYLL hagyományőrző egyesület közös bemutatója 896-ból

17:00 - Žitnoostrovský galop - döntő

            Kishuszár Vágta - döntő

            VI. Felvidéki Vágta döntő

18:00   - Eredményhirdetés, ünnepélyes díjátadó      

18:30  - Fényes est - örökzöldek Fényes Szabolcstól a zeneszerző születésének 110. évfordulóján Kevicky Tünde, Kollár Katalin és Érsek Rezső előadásában

20:00 - Fortissimo zenekar koncert

22:00 - Dolly Plussz koncert a legismertebb régi és új slágerekkel

                                         A belépés ingyenes

 

CsatolmányNahratéMéretLetöltés
PDF icon plakat_programokkal_hu_final_send.pdf2022-06-07 15:06:58796.34 KBLetöltés
Cookies