November 27-én meggyújtják a város adventi koszorúján az első gyertyát

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
November 27-én meggyújtják a város adventi koszorúján az első gyertyát

(foto: unspalsh.com)

Advent első vasárnapján, november 27-én délután 15.30-tól tartják az első ünnepi adventi gyertyagyújtást a városi művelődési központ előtti téren. Az ünnepi programban minden hétvégén dunaszerdahelyi óvodások és alapiskolások lépnek fel, akik előadásában karácsonyi dalok és versek hangzanak el.

Az első hétvégén a Barátság téri óvoda óvodásai, valamint a Jilemnický utcai Alapiskola és a Vámbéry Ármin Alapiskola diákjai készülnek ünnepi produkcióval. Az adventi köszöntőt Gútay László, a városi kulturális és oktatási bizottság elnöke mondja el. A történelmi egyházak képviselői Bozay Krisztián katolikus esperes, Görözdi Zsolt református lelkipásztor, valamint Jozef Horňák evangélikus lelkész megszentelik és megáldják a város adventi koszorúját. Ezt követően lángra lobban a hit gyertyája. Az ünnepi műsorban Nagy Viktória is fellép.

Sikabonyban minden vasárnap 17 órakor gyújtják meg az adventi koszorú gyertyáit

A Sikabonyi Közösségi Ház udvarán is feldíszítik az adventi koszorút, itt az ünnepélyes gyertyagyújtás 17 órakor lesz a Sikabony Polgári Társulás szervezésében. A programban helyi fiatalok lépnek fel. A közösségi ház udvarán november 27-én első alkalommal délután 13 órától karácsonyi vásár nyílik, alkalomhoz illő kézműves termékekkel és egyéb portékával várják az érdeklődőket.

A városi önkormányzat nem szervez karácsonyi vásárt

A dunaszerdahelyi városi önkormányzat ezúttal nem szervez hivatalosan karácsonyi vásárt. Amennyiben az árusok szeretnének árulni, a városi hivatalban területfoglalási engedélyt kell kérniük. Az önkormányzat a bérleti díjat elengedi számukra.

 

Cookies