A 2018-as év legjobb sportolóit és edzőit díjazták

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
A 2018-as év legjobb sportolóit és edzőit díjazták

A városi önkormányzat sport és ifjúsági bizottsága március 25-én ünnepélyes keretek között átadta az Év Sportolója 2018 díjat a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. Az ünnepségen Karaffa Attila alpolgármester és Nagy Krisztián, az említett bizottság elnöke mondott beszédet. Karaffa Attila hangsúlyozta, büszkék a dunaszerdahelyi sportolók sikereire, mert ők értéket közvetítenek egy elanyagiasodott világban. Ahhoz, hogy a dobogó legfelső fokaira állhatnak, kitartó munkára, rengeteg edzésre és önfegyelemre van szükség. Nagy Krisztián bizottsági elnök pedig kiemelte, hogy Dunaszerdahely a 32. legnagyobb város Szlovákiában, de a sportsikereknek köszönhetően a város nevét mindenhol ismerik, hiszen országos és Európa-bajnok sportolóink is vannak.

A kitüntetéseket Karaffa Attila alpolgármester, a bizottság elnöke, Nagy Krisztián, továbbá a tagok, Brunczvik Tünde, Dohorák Sándor és Őri Rita adták át. Az ünnepélyes díjátadón jumping és karate bemutatót láthatott a közönség. Fellépett továbbá Dohorák Lara Jázmin és Šimovič Dominik táncpáros, valamint egy koreográfiát adott elő Dobai Karina, a művészeti alapiskola diákja is.

 

Dunaszerdahely Város Önkormányzata az Év Sportolója 2018 díj odaítélésével további sportsikerek elérésére szeretné ösztönözni a sportolókat, akik tevékenységükkel nemcsak önmagukat, hanem sportklubjukat és a várost is képviselik, és annak jó hírét öregbítik. A városi önkormányzat 2016-tól már a legsikeresebb edzőket is díjazza. Ezt az elismerést az veheti át, aki az adott évben kimagasló eredményeket ért el akár egyéni sportolóval, akár csapattal.

A meghirdetett díjra  5 kategóriában volt lehetett javaslatot tenni: 15 év alatti egyéni sportoló, 15 és 20 év közötti egyéni sportoló, felnőtt egyéni sportoló, legsikeresebb edző az adott évben, valamint csapat.

 

Díjazottak:

 

15 év alatti egyéni sportoló kategória:

Vodnyánszky Renáta (atléta) - 1. helyezett

Kovács Ferenc Dániel (Dunaszerdahelyi Birkózóklub) - 2. helyezett

Gaál András (Dunaszerdahelyi Birkózóklub) - 3. helyezett

 

15 és 20 év közötti egyéni sportoló kategória:

Bacsfai Réka (Dunaszerdahelyi Birkózóklub) -1. helyezett

Kósa Tamás (Sportgimnázium DAC) - 2. helyezett

Csörgő Tamás (Dunaszerdahelyi Birkózóklub)  - 3. helyezett

 

 

Felnőtt egyéni sportoló kategória:

Pék Dezső (Sportfanatic Klub) - 1. helyezett

Juhász Mária (Dunaszerdahelyi Birkózóklub) -  2. helyezett

Nyáry Richárd (Sportfanatic Klub) - 3. helyezett

 

 

Edző kategória:

Gaál Attila (birkózóedző) - 1. helyezett

Šandal Péter (asztaliteniszedző)- 2. helyezett

Markovics János (karateedző) - 3. helyezett

 

Csapat:

DAC futballcsapata - 1. helyezett

Dunaszerdahelyi Sakk Klub - 2. helyezett

Sportfanatic Klub - 3. helyezett

A 2018-as év legjobb sportolóit és edzőit díjazták
Cookies