Alakuló ülést tartott az új városi önkormányzat

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Alakuló ülést tartott az új városi önkormányzat

(fotó: Nagy Attila)

Meghívott vendégek jelenlétében tartotta meg november 22-én ünnepi alakuló ülését Dunaszerdahely város új önkormányzata. Hájos Zoltán polgármestert immár ötödször iktatták be, így megszakítás nélkül 2009 májusától áll a város élén.

A huszonegy tagú képviselő-testület tizennyolc tagja az előző négyéves időszakban is képviselő volt, hárman újoncként kerültek be a testületbe. A képviselők közül 12-en a Szövetség párt listáján jutottak be, 9-en pedig függetlenként. Az idei önkormányzati választásokon, amelyet egyidőben tartottak a megyei voksolással, a választásra jogosult dunaszerdahelyi lakosok 33,2 százaléka vett részt. (2018– 36,3, 2014–38,1, 2010– 40,6).

Az ünnepi ülés munkajellegű részében letette az esküt Karaffa Attila alpolgármester, majd megválasztották a szakbizottságokat.

A vendégek soraiban foglalt helyet Pető Tibor, Magyarország pozsonyi nagykövete, Berényi József, Nagyszombat megye újraválasztott alelnöke, Forró Krisztián, a Szövetség Párt elnöke, továbbá állami és városi intézmények vezetői, valamint a történelmi egyházak képviselői.

Az ünnepi ülésen Nyilfa Péter, a helyi választási bizottság elnöke ismertette az október 29-én tartott választások eredményeit. Hájos Zoltán a Szövetség Párt képviseletében a szavazatok 46,2 százalékát szerezte meg, ami 3018 voksot jelent. Nyilfa Péter felkérte a megválasztott polgármestert, hogy tegye le az ünnepi esküt.

A testületbe bejutott huszonegy városi képviselő nevében Puha György mondta el az esküt, majd valamennyien aláírták a képviselői megbízatást tanúsító okiratot.

A városi képviselő-testület összetétele a következő lesz:

A Szövetség képviselőcsoportjának tagjai: A. Szabó László, Bugár György, Dakó Sándor, Dohorák Sándor, Földes Károly, Gútay László, Hodosy Szabolcs, Horony Ákos, Karaffa Attila, Nagy Iván, Nagy Krisztián és Puha György.

Független képviselők: Bachman László, Brunczvik Tünde, Hakszer Roland, Herceg Andrea, Horváth Zoltán, Jarábik Imre, Őri Rita, Penczinger Csaba és Szelle Erika.

Berényi Dunaszerdahely fontos küldetésére mutatott rá

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke is köszöntötte a megjelent vendégeket, a polgármestert és a megválasztott képviselőket. Kiemelte: Dunaszerdahely jelentős város nemcsak a felvidéki magyarság, hanem az  összmagyarság szempontjából is.

Dunaszerdahely küldetését tekintve messze túlmutat a város határán. „Sőt, ami itt történik, az messze túlmutat a megye határán és túlmutat Szlovákia határán is. Különleges jellege, hangulata van ennek a városnak, amelynek döntéseit nemcsak itt, ebben a régióban követik, hanem szerte a Kárpát-medencében és talán Brüsszelben, az Európai Unióban is. Dunaszerdahelynek az itt élő magyarság szempontjából különleges küldetése van. Az a kulturális-, és sportélet, ami itt zajlik, nemcsak a városnak szól” – mutatott rá Berényi. Kiemelte, hogy a szlovákiai és kárpát-medencei magyarság megmaradásában is nagyon fontos szerepe van a városnak és az itt születő döntéseknek, az itteni kulturális és sportéletnek. „Büszkék lehetnek arra, amit eddig tettek Dunaszerdahelyért, a Csallóközért és a kárpát-medencei magyarságért” – emlékeztetett. Szólt arról is, hogy reményei szerint „Önök az ellentéteket félretéve jó csapatként fognak együttműködni. Ha lesznek is különböző vélemények, de egy dologban egyetért mindenki: hogy jót akar tenni Dunaszerdahelyért és a magyarságért“ – hangsúlyozta Berényi.

Hájos Zoltán: Nehéz négy év áll előttünk

Hájos Zoltán  székfoglaló beszédének elején köszönetet mondott a választóknak. „Ez a bizalom engem és minden megválasztott városi képviselőt kötelez, hiszen a következő négy évben is komoly odafigyeléssel kell szolgálnunk városunk érdekeit” – hangsúlyozta. Elmondta, a következő négy év nem lesz könnyű, mert a szomszédban háború dúl, a világ és Európa gazdasági helyzete instabil, a rezsiköltségek emelkednek, az élelmiszer-drágulás jelentős. Mindez egyre nagyobb terheket ró az önkormányzatokra és a lakosokra. Emiatt népszerűtlen, de szükséges döntéseket is kell majd hozni.

A polgármester hozzátette, hogy az önkormányzat biztosította szolgáltatások minőségét nem szeretnék csökkenteni. „Az óvodákban, az alapiskolákban és idősotthonban nem fázhatnak“ – hangsúlyozta. Hájos Zoltán elmondta, hogy az intézményvezetők már megkapták az utasításokat, amelyek végrehajtásával spórolást igyekeznek elérni. Arról is beszélt, hogy a növekvő energiaárak miatt az önkormányzat kiadásai nőnek, a bevételek pedig csökkennek. „Az adóbónusz emelkedésével a dunaszerdahelyi önkormányzat mintegy 800 ezer eurós bevételcsökkenéssel számolhat 2023-ban. Ha pedig azt 100 euróról 140 euróra emelik, tovább csökken a városi költségvetés várható bevétele“- mutatott rá. Bízik ugyanakkor abban, hogy a következő időszak a közösségért végzett munkáról, és nem a megosztásról fog szólni. Reméli, hogy a várható nehéz döntések meghozatalában képesek lesznek majd együttműködni. „Bízok abban, hogy a testület tagjai is tudatosítják, rendkívül nehéz időszak előtt állunk, és ez nem fog bennünket megosztani” – fogalmazott a polgármester. (bé, pve)

 

Alakuló ülést tartott az új városi önkormányzat
Alakuló ülést tartott az új városi önkormányzat
Alakuló ülést tartott az új városi önkormányzat
Alakuló ülést tartott az új városi önkormányzat
Alakuló ülést tartott az új városi önkormányzat
Alakuló ülést tartott az új városi önkormányzat
Alakuló ülést tartott az új városi önkormányzat
Alakuló ülést tartott az új városi önkormányzat
Alakuló ülést tartott az új városi önkormányzat
Cookies