Átadták a felújított Október utcai óvoda épületét

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Átadták a felújított Október utcai óvoda épületét

Átadták a felújított Október utcai óvoda épületét

Október 29-én ünnepélyesen átadták a magyar kormány anyagi támogatásának köszönhetően felújított Október utcai óvoda épületét. A dunaszerdahelyi önkormányzat a modernizációra 337 ezer eurót nyert el a Bethlen Gábor Alap pályázatán. Ebből az összegből sikerült megvalósítani az épület hőszigetelését, az eddig beázó tető szigetelését, a villámhárítók cseréjét, a fűtésrendszer korszerűsítését, az osztálytermek felújítását. A modernizáció azt is lehetővé tette, hogy az intézményt egy osztállyal bővítsék.

A magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjának célja, hogy a Kárpát-medencében a magyar óvodát látogató gyerekek száma a jelenlegi 48 ezerről 60 ezerre emelkedjen 2020-ra.

"Egy nemzeti közösségbe kell szerveznünk a Kárpát-medencei magyarságot. Szeretnénk, hogy a magyar óvodába járó gyerekek egy cselekvő és gyarapodó nemzet tagjai legyenek, akik anyanyelvükön szerzett versenyképes tudással rendelkeznek" – hangsúlyozta az ünnepségen Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztésért felelős miniszteri biztos.

Az átadó ünnepségen jelen volt Menyhárt József, az MKP országos elnöke is, aki elmondta, hogy az óvodaprogram már most elérte a célját. Külsőleg megújult, de tartalmában változatlanul minőséget nyújtó felvidéki magyar óvodák várják a felvidéki magyar gyerekeket. Egyúttal reményét fejezte, hogy a magyar szülők úgy döntenek anyanyelvi oktatást biztosítanak gyermeküknek.

A 34 éves intézményre ráfért a modernizáció. Az önkormányzat régi tervét sikerült most megvalósítani. "A felújításra Dunaszerdahely többször is pályázott a szlovák kormánynál, de  kérelmét mindannyiszor elutasították. Az önkormányzat ezért tavaly városi költségvetésből kezdte el fejleszteni az intézményt. Kicseréltük a nyílászárókat, revitalizáltuk az udvart, hogy a gyerekek szebb környezetben játszhassanak" – tájékoztatott Hájos Zoltán polgármester.

Az óvodát jelenleg 72 gyermek látogatja, az intézmény 3 osztállyal működik. Pázmány Annamária igazgatónő annak örül a legjobban, hogy egy negyedik osztállyal bővülhet az intézmény. Bízik abban, hogy a szülőknek a színvonalas oktató-nevelő munka mellett az is vonzóvá fogja tenni az óvodát, hogy egy szép környezetbe járhatnak a gyerekek.

Az ünnepségen műsort adtak az óvodások, valamint felléptek a Kis-Dunaág táncosai.

Átadták a felújított Október utcai óvoda épületét
Cookies