Az ütemterv szerint folyik a körforgalom átépítése

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Az ütemterv szerint folyik a körforgalom átépítése

Harmadik hetébe lépett Dunaszerdahelyen a Fő utca és a Galántai út kereszteződésében lévő legnagyobb körforgalom átépítése. A napokban helyszíni szemlén tekintették át a munkálatok állását az építkezést felügyelő hatóságok, köztük a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal illetékesei és a körforgalom átépítését végző Ekom Plus Kft. képviselői. Az ellenőrző napon megelégedéssel nyugtázták, hogy a beruházást kivitelező cég tartja az eredeti ütemtervet és nincs semmi csúszás a munkálatokban. A városháza építészeti főosztályának vezetője, Szelle Erika szerint az építkezés a tervek szerint halad, nincsenek csúszások a nagy forróságok ellenére sem. Mint mondta, a harmonogramot sikerült tartani és minden a tervek szerint halad. A kör belső részét már majdnem teljesen elkészítették, a szegélykövek az újonnan kialakítandó járdák mellett már el vannak készítve. Beléphet a másik kivitelező, aki a járdák felújítását végzi. Lefektették már a földbe a kábeleket és készen vannak a közvilágításhoz szükséges vezetékek is. Az eddig elvégzett munkálatokról Szomolai Ernő, az Ekom Plus vezetője elmondta, hogy két és fél hete kezdődött meg a körforgalom átépítése és azóta az ütemtervnek megfelelően haladnak. Ennek eredménye, hogy kezd kirajzolódni a körforgalom körvonala. Ezen a héten még folytatódik a betonozás, utána a régi aszfalt lemarása következik, majd pedig új burkolattal vonják be az úttestet. Ezután jöhet a vízszintes közlekedési jelzések felfestése és a zöldfelület kialakítása. Az augusztus huszadikát követő héten, ha nem jön közbe semmi zavaró körülmény, sor kerülhet a letérő sávokkal kiegészülő körforgalom megnyitására. A szeptemberi tanévkezdésre várhatóan már teljesen helyreáll a közlekedési rend a belvárosban és a diákokat szállító városi autóbusz is a régi útvonalon közlekedhet. Az átépítés miatt felújítandó környező járdákat és a mellettük haladó új kerékpárutat a szeptember 21-én kezdődő Csallóközi Vásárig átadják. (pve)

Cookies