Bringával munkába – szép eredményt ért el Dunaszerdahely

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Bringával munkába – szép eredményt ért el Dunaszerdahely

Dunaszerdahely Város Önkormányzata 2018-ban is benevezett a Kerékpáron munkába országos versenymozgalomba, amelynek az az egyik célja, hogy minél több ember használja a kerékpárt munkába járásra. A verseny a májusi hónapban tartott, és idén is nagy érdeklődés övezte. A dunaszerdahelyi eredményeket június 27-én Hájos Zoltán polgármester, Bubniak Júlia hivatalvezető és Inczédi Gábor versenykoordinátor értékelte, valamint a versenybe bekapcsolódó kerékpárosokat jutalmazták is.

Az országos versenyben Dunaszerdahelyen 23 csapat 76 fővel kapcsolódott be, akik összesen 8434 kilométert tekertek le az egy hónap alatt. A munkahelyre biciklivel megtett kilométerek száma alapján Dunaszerdahely a 82 önkormányzat közül a 29. helyen végzett. A résztvevők és a csapatok száma alapján pedig a 31. helyen zárt a város.

Az idén a városi intézmények és a cégek közül a legtöbb résztvevőt a Metrans (15), a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal (12), a Deichmann Logistik (10) és az építészeti szakközépiskola (10) nevezett be. A cégek közül a legtöbb kilométert a Deichmann Logistik csapatai tették meg, a csapattagok összesen 2127 kilométert tekertek le.

A csapatok közül a Deichmann 3-as csapata tette meg a legtöbb kilométert, összesen 993,7 kilométert. A csapataktivitást tekintve a Deichmann 1-es csapata és a Jilemnický utcai alapiskola Barackos csapata voltak a legjobbak, akik 160-szor ültek kerékpárra a verseny alatt.

Ha az egyéni kilométerek számát nézzük, az első helyen Csicsó Andrea végzett 891 kilométerrel, a második Gál Lóránt lett 846,53 kilométerrel, a harmadik helyezett pedig Inczédi Lilla lett 558 kilométerrel. A csapattagok közül egyénileg a legaktívabb Gútai Béla volt, aki májusban 50 alkalommal tette meg az utat kerékpárral a munkába. Balogh Ildikó és Nagy Adorján pedig 44-szer ültek bringára, hogy betekerjenek munkahelyükre.

Cookies