A Csallóközi Vásár szervezői jó időjárást remélnek

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
A Csallóközi Vásár szervezői jó időjárást remélnek

Őszre a tervek szerint elkészül városunk egyik új büszkesége, a MOL Aréna. A még zajló építkezés miatt ezért a futballstadion szomszédságában kissé mostoha körülmények rendezik meg szeptember 20-a és 23-a között a 38. Csallóközi Vásárt. A vásárt szervező dunaszerdahelyi önkormányzat áthidaló megoldással igyekszik zökkenőmentessé tenni a vásár lebonyolítását, mondta Pápay Zoltán vásárigazgató.

Az Aréna melletti parkoló jövőre készül el, de az idei vásáron ez is kiállítási terület lesz. A nyáron még építőanyagokat tárolnak itt, de a szeptemberi vásárkezdetre a mostani lerakat eltűnik. Megtörténik a tereprendezés, így ez a terület is a vásár része lehet. Az Aréna melletti térkővel lerakott terület szintén a vásár részét képezi majd.

Színes kísérőprogramok és sztárvendégek

Gazdag kísérőprogramokban, ahogy a látogatók már megszokhatták, a vásár ezúttal sem szűkölködik, akárcsak abban sincs változás, hogy minden programra a belépés ingyenes. Az első este, csütörtökön a Hooligans és Charlie  lesz a sztárvendég, pénteken a Wellhello  lép színpadra, szombat este pedig Veronika Strapková mellett a Magna Cum Laude gondoskodik a fergeteges hangulatról. Délutánonként a helyi fellépők szórakoztatják a közönséget, az alapiskolások is műsort adnak, lesz country-zene és néptánccsoportok is színesítik a programot. A vásár jó alkalmat kínál testvérvárosi találkozó megtartására is. A Pesti Iparkamara tucatnyi saját standdal ismét itt lesz a vásáron. A magyar főváros környéki kistermelők portékái tavaly is nagyon kelendőek voltak és az idén is találkozhatunk velük. Érdekes színfoltja lesz a vásárnak az állatsimogató.

Borutca és ínyencségeket kínáló ételstandok

A harmincnyolcadik alkalommal megrendezendő Csallóközi Vásár szervezői bíznak abban, hogy az időjárás az idén a kegyeibe fogadja a régió legnagyobb tömegeket vonzó vásárát. Tavaly szinte mindvégig esett és ez rányomta bélyegét a látogatottságra. Az árusok részéről már most nagy az előzetes érdeklődés, a vásárhelyek értékesítésére a nyári hónapokban kerül sor. Az idén is megnyitja kapuit a minőségi borok utcája. A csallóközi ételkülönlegességeket árusító kioszkok mellett a kiváló régióbeli és magyarországi márkás borokat árusító pincészetek standjai is várhatóan nagy látogatottságnak örvendenek majd.

A kísérőprogramokról a későbbiekben részletes és folyamatosan frissülő tájékoztatás lesz elérhető a város honlapján www.dunstreda.sk/hu.

A DAC-Nagyszombat derbiről még nincs döntés

A sportnaptár szerint a vásár szombatján lenne a DAC-Nagyszombat futballmeccs, ami nem ideális, mert kockázatos mérkőzésnek számít. Jelenleg még nem dőlt el, hogy vasárnapra teszik-e át, vagy Nagyszombat lesz-e a helyszín.   /pve/

Cookies