Dunaszerdahelyen 12 296 személyt teszteltek, a járásban 87 090-ot

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Dunaszerdahelyen 12 296 személyt teszteltek, a járásban 87 090-ot

A Dunaszerdahelyi járás 116 ezer lakosából az országos tesztelés első fordulójában a két nap alatt 87 090 embert teszteltek le. Közülük összesen 840 ember tesztje lett pozitív, ami azt jelenti, hogy a fertőzöttek aránya 0,96%.

A tesztelés iránt szombaton volt jelentős az érdeklődés, a tesztelőállomások előtt kígyózó sorokban több órás volt a várakozás. Szombaton 65 ezren vettek részt a járás településein a tesztelésen.

Vasárnapra jelentősen csökkent az érdeklődés, ekkor már csak 21 691 személy jelent meg a tesztelési pontokon. A koronavírus-fertőzést szombaton 605, vasárnap pedig 235 személynél mutatták ki.

Dunaszerdahelyen a 17 mintavételi ponton a két nap alatt 12 296 személyt teszteltek le. Városunkban összesen 114 lakosnál igazolták a Covid-fertőzést, ami 0,92 százalékos fertőzöttséget jelent. A dunaszerdahelyiek más településen is részt vehettek a tesztelésen, ezért a részvétel és a fertőzöttek száma a fent közöltnél valójában magasabb is lehet. A járási székhelyen, csakúgy mint az egész járásban, vasárnap feleannyian mentek el a tesztelésre. Dunaszerdahelyen szombaton minden tesztelési állomás működött. Az előzetes tervekkel ellentétben vasárnap a Roma Közösségi Központ udvarán tervezett mintavételi hely nem nyitott meg, viszont Ollétejedben mindkét napon volt lehetőség a tesztelésre.

Az országos tesztelés mind a Dunaszerdahelyi járásban, mind pedig Dunaszerdahelyen rendbontás nélkül zajlott le. A lakosok fegyelmezettek voltak, és türelmesen viselkedtek. Egyedül az okozott kisebb ijedtséget, hogy szombaton reggel egy személy rosszul lett a sorban állás közben, és kórházi ellátásra szorult. Több településen fennakadást okozott, hogy elfogytak a tesztek és az egészségi állapotot igazoló tanúsítványok, de ezeket mindenhol pótolni. (bé)

Cookies