Elhalasztják az iskolák megnyitását Dunaszerdahelyen

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Elhalasztják az iskolák megnyitását Dunaszerdahelyen
2021. február 6-án, szombaton ülésezett Dunaszerdahely város válságstábja, amely a városban a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos összes körülmény figyelembevétele után a következő nyilatkozatot adja ki.
 
A dunaszerdahelyi székhelyű Közegészségügyi Hivatal információi alapján a Dunaszerdahelyi járás járványügyi helyzete továbbra is rendkívül súlyos.
 
A szülők és az iskolai alkalmazottak tesztelését abból a meggyőződésből készítettük elő, hogy sikerül biztosítani a gyerekek visszatérését az iskolába, de a szülők félelme egy esetleges fertőzéstől azt eredményezte, hogy az alapiskolák és óvodák igazgatói sorra jelentik a hétfőn ténylegesen belépő gyermekek és tanulók számának változását.
 
Az általános helyzet értékelésekor ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy az iskolák és az óvodák 2021. február 8-án, hétfőn tervezett megnyitása a már meglévő súlyos járványügyi helyzet további romlásához vezethet nemcsak városunkban, hanem az egész Dunaszerdahelyi járásban.
 
Ezért annak ellenére, hogy korábban a szülők több mint fele igényelte az óvodák és alapiskolák alsó tagozatának megnyitását, és ennek érdekében zajlott a mai tesztelésük, úgy döntöttünk, hogy a városi fenntartású óvodák és alapiskolák 2021. február 8-án nem nyitnak meg.
 
Megértjük azokat a szülőket, akik az iskolák megnyitására szólítanak fel, de meg kell védenünk a lakosok egészségét!
 
Azoknak a szülőknek, akiknek a foglalkozásuk jellege nem teszi lehetővé a munkahelyen kívül végzett munkát, továbbra is lehetőséget kínálunk a gyermek óvodai, illetve iskolai klubban történő elhelyezésére.
 
Mindez nem volt könnyű döntés. Mindannyian szeretnénk a gyerekeket iskolába küldeni, de nem olyan áron, hogy veszélyeztetnénk őket és szüleiket, valamint az iskolák dolgozóit.
 
Reméljük, hogy az elkövetkező napok lehetővé teszik számunkra, hogy 2021. február 15-től más döntést hozzunk.
 
Kérjük az érintetteket megértését!
Cookies