Fokozott készülődés a mindenszentekre és a halottak napjára

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Fokozott készülődés a mindenszentekre és a halottak napjára

Mindenszentek ünnepén és halottak napján megnő a forgalom a temetők környékén. Az ünnepek előtt nemcsak a hozzátartozók díszítik fel elhunyt szeretteik sírját, hanem a temető kezeléséről gondoskodó városi cég is kiemelt figyelmet szentel a sírkerteknek. A Municipal városi közterület-fenntartó vállalat munkatársai többek között eltakarították a lehullott faleveleket, megnyírták a bokrokat, valamint mindhárom városi temetőben krizantémokat ültetnek ki. Emellett a temetők virágágyásaiban az egynyári virágokat kicserélik őszi virágokra. Az ünnepek alatt a gyakrabban megtelő konténereket folyamatosan ürítik majd.

A városi rendőrség fokozott járőrözéssel biztosítja a közrendet és az ünnepek nyugalmát. A városi rendőrök október 30. és november 2. között a Kisudvarnoki úti és a sikabonyi temetőben teljesítenek majd egész napos szolgálatot. A Kisudvarnoki úti temetőben szolgálatot teljesítő rendőrök naponta többször járőröznek majd az ollétejedi temetőben is.

Az ünnepek alatt a sírkertek nyitva tartása hosszabb lesz, november 5-ig a temetők újra a nyári nyitva tartás szerint, reggel 6-tól este 9-ig lesznek nyitva.

Cookies