Folytatódó útfelújítások

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Folytatódó útfelújítások

Dunaszerdahelyen folytatódik több városi fenntartású út aszfaltburkolatának a teljes felújítása. Már elkészült az új útburkolat a sikabonyi Gombótás utcában. Ez a városi beruházás 32 ezer eurós ráfordítást igényelt. Befejezés előtt van a Sport utcát és Mező utcát összekötő Smetana ligeti utca rekonstrukciója, ennek költsége mintegy 95 ezer euró. Itt felújították a meglévő parkolóhelyeket és néhány újat is kialakítottak. A munkálatok a Mező utcában folytatódnak, ahol október végéig elkészül az új útburkolat 116 ezer eurós költségvetéssel. Szintén október végéig új aszfaltburkolatot kap az egész Amadé László utca, valamint a Hviezdoslav, a Sport és a Gyurcsó István utca egy - egy szakasza is.

A Dunaszerdahelyi Városi Hivatal az érintett városrészek lakosainak megértését és türelmét kéri a munkálatok idején, mivel a felújításra kerülő útszakaszokon a gépkocsivezetőknek forgalomkorlátozásra kell számítaniuk, a gyalogosok részéről pedig indokolt a fokozott óvatosság.

Mint korábban tajékoztattunk róla, az idei útfelújítási program júniusban kezdődött a Fürdő és Kistejedi utcákban. A munkálatokat a városi önkormányzat a képviselő-testület által jóváhagyott hitelcsomagból finanszírozza.  

Cookies