Hazaváró találkozó

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Hazaváró találkozó

TISZTELT JELENLEGI ÉS HAJDANI DUNASZERDAHELYI POLGÁROK!

A szülőföld, a szülőváros, azaz a hely, azaz a darab föld, amely az otthont, családot, barátokat, ismerősöket, szép és a kevésbé szép emlékeket jelenti, ezer, meg ezer szállal, emlékkel kötődünk hozzá, s ahová mindig nagy szeretettel térünk vissza, ha egyszer el kellett hagynunk.

Mi, Dunaszerdahelyen élő polgárok, gyakran gondolunk azokra a gyermekkori társainkra, barátainkra, rokonainkra, akiket a sorsuk szétszórt a nagyvilágban és évek, akár évtizedek óta csak rövid időre jönnek látogatóba, városunkba.

Dunaszerdahely Város Önkormányzata nevében ezzel a felhívással fordulunk Önök felé:

 

A madárnak (...) szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.

Tamási Áron)

Kedves Dunaszerdahelyiek szerte a nagyvilágban!

Bár a világon számos olyan hely lehet, ahol az ember jól érezheti magát, igazi otthonérzetet csak a szülőváros nyújthat. Éppen ezért keressük, hívjuk és várjuk a valamikor Dunaszerdahelyen lakó, itteni felmenőkkel rendelkező, de ma már külföldön élő társainkat, hogy 2018. április 28-án, a Szent György Napok és Búcsú városi ünnep alkalmából jöjjenek haza a 4. Dunaszerdahelyi Hazaváró Találkozóra. Megtiszteltetésnek vesszük, hogy egy közös összejövetel keretén belül feleleveníthetjük a múltat, ezért kérjük, tisztelje meg részvételével rendezvényünket!

 

Kérjük, hogy a Találkozón való részvételét legkésőbb 2018. április 6-ig jelezze a primator [at] dunstreda [dot] eu (primator [at] dunstreda [dot] eu) e-mail címen.

Örömmel vennénk, ha jelentkezéséhez csatolna egy rövid életpályát is. Bővebb információt az Ön által megadott elérhetőségre küldünk.

A személyes találkozás reményében barátsággal üdvözli:

Dr. Hájos Zoltán polgármester

 

Kedves Dunaszerdahelyiek!

Kérjük, hogy a meghívót juttassák el elszármazott hozzátartozójukhoz, illetve adjanak hírt arról, hogy Dunaszerdahely város szeretettel várja, hívja őket haza, akár csak egy kis időre is, hogy együtt tudjunk ünnepelni és örülni egymásnak!

Cookies