Idén megépül a Kisudvarnoki utat és a Sport utcát összekötő út

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom

Idén megépül a várost elkerülő út utolsó szakasza, amely a Kisudvarnoki utat és a Sport utcát köti össze. A beruházás azt a célt szolgálja, hogy a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban tehermentesítse a Gyurcsó István utcát. Az útszakasz elkészülte után a Komáromi és a Galántai út irányából a belvárost kikerülve az elkerülő út teljes szakaszán el lehet majd jutni az Észak II-es lakótelepre.

Ahhoz, hogy az átkötő út megépülhessen egy gázvezetéket kell áthelyezni, valamint ki kell vágni a területen lévő fákat. A városi képviselő-testület januári ülésén jóváhagyta a gázvezeték áthelyezését és a fakivágást is.

Az átkötő út közel fél kilométer hosszú lesz, járda és bicikliút is épül, valamint kiépítik a közvilágítást. Ahhoz, hogy a széles útszakasz megépülhessen, összesen közel 60 fát és bokrot kell kivágni. Elsősorban 30-40 éves beteg, korhadt jegenyefák kivágásáról van szó. Az önkormányzat a kivágott fák helyett a közelben tervezett központi városligetben háromszor többet tervez kiültetni.

A jelenlegi erdei út mentét gyakran szemétlerakatként használta néhány lakos, önkéntesek többször szerveztek itt takarítási akciót. Az átkötő út megépülésével ez a probléma megszűnik.

Cookies