II. Felvidéki Vágta

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
II. Felvidéki Vágta

Érsekújvár lovasa győzött a II. Felvidéki Vágtán

Június 25-én Dunaszerdahely házigazdaként másodszor rendezte meg a Felvidéki Vágtát. A rendezvényen 11 település képviseltette magát, kilencen a Felvidéki Vágta előfutamain versenyeztek: Felsőszeli, Nyékvárkony, Izsa, Gúta, Kőhídgyarmat, Naszvad, Somorja, Érsekújvár és Dunaszerdahely lovasai álltak rajthoz. Szlovák elővágtát is tartottak, ahol Albár és Jóka lovasai mérték össze tudásukat.

 

A délelőtti három előfutamból Felsőszeli, Érsekújvár és Naszvad lovasai, vagyis Ledneczky Norbert, Tóth René és Bobek László jutottak tovább a döntőbe. A döntő futamot végül Érsekújvár képviseletében Tóth René nyerte meg Kamikadze lovával, második a Naszvadot képviselő Bobek László, míg a harmadik helyen Felsőszeli színeiben rajthoz álló Ledneczky Norbert lett.  A tavalyi évhez képest változás, hogy a Felvidéki Vágta első három helyezett lovasa képviseli települését a budapesti Nemzeti Vágtán, tehát ÉrsekújvárNaszvad és FelsőszeliDunaszerdahely pedig a rendezvény házigazdájaként alanyi jogon vehet részt a budapesti lovas rendezvényen szeptember 16-18. között. A Szlovák Elővágtát a jókai Rýdžy Dušan nyerte, így ő képviseli Szlovákiát a Nemzeti Vágta nemzetközi futamában. A Felvidéki Vágta 2000 eurós összdíjazású, így az első helyezett 1000, a második 600 és a harmadik pedig 400 eurót vehetett át.

 

A budapesti Andrássy úti lovas korzón Felvidéknek saját kiállító standja lesz, ahol majd a Felvidéki Vágta győztesei és Dunaszerdahely városa bemutatkozhat.

Cookies