Ismét közlekedik a városnéző kisvonat

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Ismét közlekedik a városnéző kisvonat

Dunaszerdahelyen egészen augusztus végéig ismét közlekedik munkanapokon a városnéző kisvonat. Idényjelleggel a járatot a városi önkormányzat működteti a helyi autóbuszközlekedési vállalattal együttműködésben. Mivel a városi termálfürdő újra kinyitotta kapuit, itt is van megállója a kisvonatnak, ez az egyik végállomás.

Az 56 ülőhelyes kisvonat délelőtt és délután is 4– 4 fordulót tesz. Az SAD dunaszerdahelyi részlege által beindított járat egyelőre ingyenes és menetideje mintegy fél óra.

 A menetrend szerint a turisztikai kisvonat az Északi lakótelepen lévő 198-as lakótömbtől indul, a Sport utcát érintve a Gyurcsó István utcán áthaladva, a Kaufland mellett a Galántai úton folytatja útját, megáll a Jilemnicky utcán is az alapiskolánál, majd a Fő utcán a 54. számú lakótömbnél, ezután a Tesco következik, majd a belvárosba betérve a városházánál is megáll, elhalad a VMK, majd a kórház előtt, utána a járásbíróság és az autóbusz-pályaudvar következik, ezután pedig a végállomásnak számító városi termálfürdő.  

Az egyes járatok a következő időpontokban indulnak az Északi lakótelepről a 198-as lakótömbtől: 8,50, 10.50, 15.50 és 17.50. A termálfürdőtől vissza ugyanezen az útvonalon jár a kisvonat, az indulások  időpontjai a fürdőtől: 9,35, 11.35, 16.35, az utolsó járat 18.35-kor indul.

Kedvezőtlen időjárás esetén a működtető cég módosíthat a kisvonat menetrendjén. Információk a változásokról itt kérhetők: 0910 / 494 949. A vonat sofőrjének jogában áll elutasítania a felszállást 4 főnél nagyobb szervezett csoportnak.

A részletes menetrend itt érhető el:

https://www.sadds.sk/hu/turisztikai-vonat

Érdeklődés esetén a turistavonat bérelhető is az autóbuszközlekedési vállalattól. https://www.sadds.sk/hu/megrendelolap.

Információk: 0910 / 335 725. Egy óra menetidő ára 100 euró ÁFA-val, minden megkezdett további óra plusz 60 euró. /pve/

 

 

Cookies