Ismét a Szent György-napok keretében tartják a városi díjátadó gálát

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Ismét a Szent György-napok keretében tartják a városi díjátadó gálát

2010-ben indította útjára Dunaszerdahely önkormányzata a városi kitüntetések átadásának hagyományát. Akkor még az augusztus 20-i Szent István-nap keretében tartották meg a díjátadó gálát, 2015-től viszont az áprilisi Szent György-napok része lett a díjátadó. Két évig a koronavírus-járvány nem tette lehetővé az ünnepség megtartását áprilisban, így  ismét augusztusra tolódott a díjátadó ünnepség. Az idén a javuló járványhelyzet lehetővé teszi, hogy újra a  Szent György-napi ünnepségsorozat  részeként április 23-án, szombaton 18 órától tartsák  meg  a díjátadó ünnepséget a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.

A városi kitüntetésekre érdemes személyekre január végéig tehettek javaslatot magánszemélyek, illetve kollektívák. A városi elismerésekre felterjesztett személyek és csoportok névsorát a városi képviselő-testület hagyta jóvá a márciusi önkormányzati ülésen.

A döntés értelmében 2022-ben kiosztják a Dunaszerdahely város díszpolgára elismerést, amelyet városunk szülötte, Hodossy Gyula vehet át. A nemrég József Attila-díjban részesült, korábban  Magyar Arany Érdemkereszttel, majd a Szlovákiai Civil Becsületrend-díjjal kitüntetett író, költő, szerkesztő, a Lilium Aurum Könyvkiadó és a Katedra Alapítvány igazgatója nevéhez fűződik többek között városunkban a Vámbéry-hagyaték ápolása és a Vámbéry Irodalmi Kávéház beindítása.

2022-ben három Pro Urbe-díjat adnak át, közülük kettőt posztumusz kapnak meg városunk jeles személyiségei a város társadalmi, kulturális és sportéletének fellendítése terén szerzett érdemeikért. In memoriam kapja meg a rangos városi elismerést ThDr. Karaffa János PhD, aki szintén Dunaszerdahelyen született és tavaly hunyt el 48. életévében. Legutoljára pozsonyeperjesi plébánosként tevékenykedett. A cserkészek közösségének lelkes tagja és a hívek lelki gondozása mellett a felvidéki magyar közösség tevékeny személyisége volt. A Pázmaneum Polgári Társulás alapító vezetőjeként fontos szerepe volt abban, hogy 2021-et Esterházy János-emlékévvé nyilvánították. Szintén posztumusz elismerésben részesül a sport terén végzett áldozatos munkájáért az ugyancsak tavaly elhunyt Takács István, a DAC futballklub leghosszabb ideig tevékenykedő ifjúsági edzője. A kultúra terén végzett munkájáért Pro Urbe-díjjal tüntetik ki Héger Károlyt, a Dunaszerdahelyi Járási Népművelési Központ egykori igazgatóját, a Duna Menti Tavasz kezdeményezőjét, aki korábban már kapott polgármesteri díjat is.

Az Év pedagógusa elismerés helyett most adják át először a Pro Educatione-díjat, amit elsőként Knapp Terézia, a Benedek Elek Óvoda óvónője vehet át.

Változást jelent az is, hogy a képviselők döntése értelmében a díszpolgári elismerésben részesülő díjazottak a város bronzból készült jelképes kulcsát vehetik át,  a többi kitüntetett pedig egy bronzplakettet kap, aminek az alkotója Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrászművész.

Az ünnepi gálaesten Hájos Zoltán polgármester átadja az idei polgármesteri díjakat és polgármesteri emléklapokat is. A kitüntetettek személye az ünnepségen válik nyilvánossá. (pve)

 

Cookies