Jó évet zárt a dunaszerdahelyi termálfürdő

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Jó évet zárt a dunaszerdahelyi termálfürdő

A dunaszerdahelyi termálfürdő a tavalyi évben 3,5 millió eurós forgalmat bonyolított, a fürdővendégek száma pedig meghaladta a 400 ezret. A dunaszerdahelyi Thermalpark Rt. közgyűlése után a gazdasági év eredményeit Hájos Zoltán polgármester és Somogyi Gábor fürdőigazgató ismertette.

"Az elmúlt hat évben sikerült növelnünk a bevételeket. Szlovákia 10 legnagyobb fürdőjéből senki sem gyarapodott ilyen nagy ütemben" - mondta a termálfürdő igazgatója. A polgármester hozzátette, a fürdő nyeresége 245 ezer euró volt, ebből 24 ezer euró a tartalékalapba került. Az előző évek 1,5 eurós veszteségeit, az idén már sikerül lenullázni. A jövő év nyereségéből az önkormányzat osztalékot is kap, amit városfejlesztésre fordíthatunk. A fürdő működését sikerült stabillá tenni" - tájékoztatott Hájos Zoltán.

                    

Beruházások 2017-ben

A 2017-es év számos fejlesztést is hozott. Elkészült a felújított hotel, amelyben már nemcsak fürdővendégek szállnak meg. Az elmúlt évben sikerült olyan fejlesztéseket is megvalósítani, amelyek nem látványosak, de hasznosak. A létesítmény igazgatója elmondta, kialakították az internetes foglalási rendszert, egységesítették a pénztárfizetést, valamint bevezették a készpénz nélküli fizetést. A dunaszerdahelyi és a környékbeli fürdők azon dolgoznak, hogy a régióban töltött vendégéjszakák számát növeljék. A turistáknak ezért igyekeznek programokat kínálni. Az elmúlt évben elkészítettek egy regionális tursiztikai értékeket felmutató térképet, amelyen a Csallóközt bemutató programokat kínálnak. A térképet minden szállásadóhoz is eljuttatták.

 

A vendégek kényelmének a növelése

Már a mostani nyáron több, a vendégek kényelmét szolgáló intézkedést hozott a fürdő vezetősége. Növelték a nyugágyak és a napernyők számát, valamint a kültéri öltözőszekrények száma is nőtt. A fürdőben a jövőben gasztrohétvégéket tartanak, amelyek során kulináris élményben részesítik a vendégeket.. A beruházások a nyári szezont követően is folytatódnak. Felújítják az utolsó kültéri medencét, továbbá új parkolóhelyek épülnek a szállóvendégek számára. Ősszel egy sikeres európai uniós projektnek köszönhetően a tavon színpadot alakítanak ki, ahol a jövőben számos programot tartanak majd.

Cookies