Karzatépítés közadakozásból

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Karzatépítés közadakozásból

A dunaszerdahelyi katolikus plébánia gyűjtést hirdetett, mert Sikabonyban a Mindenszentek templomban karzatot szeretnének építeni. A karzat kialakításával a kistemplom komfortját kívánják javítani a hívek számára, mert így 30-40 emberrel több fér majd be a templomba. A tervek szerint a karzatra felkerül az orgona is. A karzat megépítésével párhuzamosan padfűtést és légkondicionáló berendezést is beszerelnek a templomba. A munkálatokat a nyár folyamán szeretnék elvégezni. A kistemplom férőhelyeinek bővítését és a tervezett munkálatokat közadakozásból finanszírozzák. Két évvel ezelőtt négy család jótékonysági bált szervezett, amelynek a bevételéből 3 400 eurót sikerült összegyűjteni. Ez a pénzösszeg jelentette az alapot, majd a gyűjtés idén februárban újra folytatódott. A Szent György Lovagrend  1 000 euróval járult hozzá a költségekhez, míg a hívek eddigi pénzadománya is megközelíti az 1 000 eurót. Támogatói jegyeket is nyomtattak, amelyek megvásárlásával szintén hozzá lehet járulni a karzat megépüléséhez. A hívek, akik adakozni szeretnének, megtehetik a katolikus plébánián, a sikabonyi kistemplomban vagy a Szent György templomban a szentmisék után.

Cookies