Kuka Manó

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Kuka Manó

Kuka Manó ismét a környezet védelmére nevelt

Az FCC Szlovákia hulladékgazdálkodási vállalat a városi önkormányzattal közösen idén is folytatta a Kuka Manó elnevezésű környezetvédelmi programot, amelynek célja, hogy környezettudatos életmódra nevelje már az óvodás és iskolás korú gyerekeket. A projektben papírgyűjtő verseny, újrahasznosítási ismeretterjesztés és interaktív előadás szerepelt. A Rivalda színház színészei 2017-ben a víz védelmére, míg az előző években a szelektív hulladékgyűjtésre és az erdőben való helyes viselkedésre tanították az óvodás és iskolás gyerekeket. A papírgyűjtő versenyben a leadott mennyiség és az egy főre jutó papír mennyisége alapján értékelik a dunaszerdahelyi óvodákat és iskolákat. Az iskolások tanulmányi utat nyerhetnek, amely során megtekinthetik az albári hulladéktárolót. A hulladékgazdálkodási vállalat művészeti versenyt is indított, a gyerekek szemétből készült alkotásait díjazzák majd április 22-én, a Föld napján.

Cookies