Más módon lehet parkolójegyet venni a parkolóautomatákból

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Más módon lehet parkolójegyet venni a parkolóautomatákból

Augusztus 21-én és 22-én a Municipal városi cég kicserélte a dunaszerdahelyi parkolórendszer jegykiadó automatáinak monitorjait. Az új kijelzővel megváltozott a parkolójegy-vásárlás eddigi módja. A változtatás célja, hogy a parkolási rendszer igazságosabb legyen. Dunaszerdahely területén mostantól ugyanis a parkolójegyet a zónán belül bármelyik parkolóban fel lehet használni az érvényességi időn belül.

 

Aki parkolójegyet szeretne venni a jegykiadó automatából, azt a következő módon teheti meg:

- először meg kell nyomni a zöld gombot

- ezt követően az automatába be kell ütni a gépkocsi rendszámát

- a rendszám beírását követően újra meg kell nyomni a zöld gombot

- pénzt kell dobni az automatába

- ismételten meg kell nyomni a zöld gombot, és ezután a parkolóautomata kiadja a parkolójegyet.

A jegyvásárlás megváltozott módjáról minden parkolóautomatán olvasható a tájékoztatás. Az eddigiektől eltérően a parkolójegyet már nem kell visszavinni az autóba, és kitenni a szélvédőre. Így a jövőben nem történhet meg az, hogy az autó szélvédőjéről leesik a jegy, és emiatt kerékbilincs kerül a gépkocsira. A rendszer immár automatikusan regisztrálja a rendszámot. A parkolóautomatába be lehet írni az ideiglenes rendszámot, valamint a külföldi, így többek között a cseh és magyar rendszámokat is felismeri a rendszer.

 

Nem változott a parkolójegy ára, valamint továbbra is lehet SMS-ben jegyet venni a 2200-as számon. Viszont aki parkolókártyát vásárol, már nem fog kapni kártyát, így azt sem kell kiragasztani az autó szélvédőjére. A gépkocsivezető csak egy igazolást kap, hogy parkolókártyát vásárolt, a rendszám automatikusan bekerül a rendszerbe. Újdonság, hogy a jövőben már az egy hónapra szóló parkolókártyánál is érvényesíteni lehet a hűségkártya nyújtotta kedvezményt.

Az új parkolóautomaták tavaly nyár óta üzemelnek, azóta megszűntek a panaszok a működésükkel kapcsolatban. Amint probléma merül fel egy automatánál – kifogy a papír, vagy nem megfelelő pénzérmét dobnak bele – a rendszer azonnal jelzést küld a parkolószolgálat illetékes munkatársának, így a hibát rövid idő javítani tudják.

Cookies