Még két hét van a határidőig: eddig a dunaszerdahelyiek csaknem 66 százaléka töltötte ki a népszámlálási kérdőívet

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Még két hét van a határidőig: eddig a dunaszerdahelyiek csaknem 66 százaléka töltötte ki a népszámlálási kérdőívet

Dunaszerdahelyen is folyamatosan emelkedik azok száma, akik elektronikusan már kitöltötték a népszámlálási kérdőívet. Míg március elején a lakosság 47%-a válaszolt a kérdőívben feltett kérdésekre, a március 15-i adat szerint 65,32%-a. A kérdőívek elektronikus kitöltésére március 31-ig van lehetőség.

Néhány perc alatt kitölthető, és sok múlik rajta

A népszámlálási ívek kitöltése néhány percet vesz igénybe. A tét viszont nagy: a népszámlálás eredményein múlik többek között a települési önkormányzatok költségvetése. Ezen eredményektől függ a kisebbségi jogok biztosítása, például, hogy mely településeken használhatják a nemzeti kisebbségek az anyanyelvüket a hivatali ügyintézés során. A magyarok számarányától függ, hogy a költségvetésből mekkora összeg fordítható a magyar kultúra ápolására, továbbá ettől is függ a magyar iskolák jövője.

A Dunaszerdahelyi Városi Hivatal arra kéri a lakosokat, hogy aki eddig még nem tette meg, március 31-ig töltse ki a népszámlálási kérdőívet a www.scitanie.sk honlapon.

Cookies