Rekordlátogatottság és rekordbevétel a 36. Csallóközi vásárban

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Rekordlátogatottság és rekordbevétel a 36. Csallóközi vásárban

Rekordlátogatottság és rekordbevétel a 36. Csallóközi vásárban

Pápay Zoltán vásárigazgató sikeresnek értékeli az idei Csallóközi vásárt. "Minden elképzelésünket felülmúlt mind a látogatottság, mind pedig a bevétel. Az utóbbi 10 év leglátogatottabb vásárán vagyunk túl. Mindez rekord, 80 ezer eurós bevételt eredményezett, ami 10 ezer euróval meghaladja a tervezettet" - emelte ki a vásárigazgató. Idén a Vásártéren 450 árusítóhelyet jelöltek ki, de ezt még bővíteni kellett. A rendezvény második és harmadik napján más vásárokból is átjöttek árusok. Több mint 60 étel-és italárus volt, emellett az áruk széles skálája megtalálható volt a négynapos eseményen.

"Az újdonságok is nagy népszerűségnek örvendtek. Sokan próbálták ki a mászófalat és a sétarepülést is" - hangsúlyozta Pápay. A rendezvény rengeteg látogatót vonzott, az esti koncertek telt házasak voltak. Nagy volt az érdeklődés külföldről is, idén több volt a cseh árus és vendég, mint az előző években. A vásár elrendezése bevált, problémát okozott azonban a rendezvény alatt keletkező nagy mennyiségű szemét folyamatos eltakarítása. Idén rekordmennyiségű szemét, 19 tonna gyűlt össze a vásárban, ez az eddigi maximumnál 6 tonnával több. "Ezt a problémát a jövőben szakavatottabban kell majd kezelnie az önkormányzatnak" - mondta Pápay Zoltán.

Cookies