Rendszeres időközönként kihelyezik a konténert a kiskerteknél

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Rendszeres időközönként kihelyezik a konténert a kiskerteknél

Dunaszerdahely három kiskertes övezetében próbajelleggel, rendszeres időközönként egy órára ismét kihelyezik a konténert a kiskertek mellé. Erről egyeztetett és állapodott meg a városvezetés az érintett kerttulajdonosokkal egy közelmúltban megtartott találkozón.

Az új gyűjtési rendszer alapján a konténert legközelebb 2019. július 27-én, szombaton helyezik ki. A Kisudvarnoki úti kerteknél reggel 8.45-9.45 között, a Zöldfa utcai kerteknél 10.00-11.00 között, a Pozsonyi úti kerteknél pedig 11.15-12.00 között helyezik ki a konténert.

A konténerbe a kiskerttulajdonosok a zöldhulladékot dobhatják. A városi hivatal illetékes osztálya azt kéri, ez ne zsákokban történjen meg. A kertekben keletkező kommunális hulladékot továbbra sem lehet a konténerben elhelyezni, arra külön zsákot vásárolhatnak 3 euróért a városi hivatalban. Ezt a hulladékot külön autó fogja elszállítani, amely a megjelölt időpontokban szintén ott lesz. A zöldhulladékot és egyéb típusú hulladékot továbbá a Municipal városi cég Pozsonyi úti udvarán is le lehet adni.

A kiskertes övezetekben a konténeres hulladékgyűjtés 2019 márciusában szűnt meg. A zöldhulladék gyűjtése és elszállítása a kerttelepről évek óta problematikus volt, mert a kihelyezett nagy konténerbe illetéktelen személyek is halmozták a nem oda való szemetet. Sokszor nem dunaszerdahelyi lakosok háztartási hulladékot, építkezési törmeléket, bútorokat és elektronikai cikkeket dobtak a konténerbe, amely illegális hulladéklerakatként működött. A városi önkormányzat ezt az állapotot szeretné megszüntetni, hogy szebb és tisztább legyen a környezet a kertek mellett. 

Cookies