Termálfürdő: komfortos jegyvásárlás

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Termálfürdő: komfortos jegyvásárlás

Február közepétől üzemel a dunaszerdahelyi termálfürdőben az új belépőcsarnok.  Ennek köszönhetően a télen is működő wellness- részleg látogatói már nem a szabad ég alatt, hanem  fedett és tágas fogadóhelyiségben lévő pultnál vásárolhatják meg a belépőjegyeket. A Thermalpark új beléptető épülete kívülről impozáns és a színét tekintve is megújult: az eddigi kék helyett a mediterrán ihletésű színek dominálnak. 

A belépés után is meglepetés várja a érkezőt:  a recepciósok egy hajó alakú pultnál szolgálják ki a fürdővendégeket. A porta mellett már működik a karórás beléptető rendszer is, ezen át lehet bejutni az élményfürdőbe, a nyári idényben pedig a szabadtéri medencékhez is. A pénztárnál kapott elektronikus karórák az új öltözőszekrényeket is nyitják. A szekrények és az öltözőkabinok alig pár méterre vannak a belépőcsarnok mögött. Itt a földszinti részben 364 új szekrényt helyeztek el az alagsorban már korábban is meglévő 226 szekrény mellé. Minden szekrénysor más- más színű, ami nagyon megkönnyíti a felnőttek és  a gyerekek tájékozódását. Szlovákiában újdonságnak számít az ingyenesen használható fürdőruhaszárító.

Az éttermet is bővítik: befedték az eddigi nyitott teraszt, ezzel az ebédlő befogadóképessége az eddigi 70 helyett 200 fősre emelkedik. Az étkezdében egy gyereksarkot is kialakítanak.  Húsvétkor a kibővített étterem már teljes kapacitással várja  a vendégeket. A vendégek komfortérzetét növeli az is, hogy nyáron  az eddigi 3-4 pénztár helyett hattal számolnak, így  a várakozási idő a minimálisra csökken. A belépőcsarnok sarkában  információs  irodát is kialakítanak, ahol a vendégeknek turisztikai jellegű információkat adnak a régióról. A tervek szerint a fürdővel kapcsolatos emléktárgyakat és fürdői ostyát  is vásárolhatnak majd a látogatók.

 A fürdővendégeknek nagyobb komfortot biztosító folyamatos fejlesztéseknek  Somogyi Gábor fürdőigazgató szerint remélhetőleg  meglesz a hozadéka és a vendégek a dunaszerdahelyi Thermalpark meglátogatása mellett döntenek. A termálfürdő látogatottsága kedvezően alakul, hiszen 2014-ben elérte a 321 949 főt az előző évi 305 611-hez képest, ami 5,35-ben százalékos emelkedést jelent. Pozitív trendet jelez, hogy nyolcezerrel több volt az elszállásolt vendég is. 

Januártól változott a termálfürdő árlistája. A legszembetűnőbb változás, hogy a belépőjegyek árát kikerekítették és az új árba már belefoglaltatik a szekrényhasználat díja is. 

Cookies