Új taxirendelet lép életbe decembertől

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Új taxirendelet lép életbe decembertől

2019 december elsejétől új általánosan kötelező érvényű taxirendelet lép életbe Dunaszerdahelyen. A meglévő megállóhelyek mellé újakat alakítanak ki a taxisoknak a város több forgalmas pontján. A taxiállomások, illetve a város által kijelölt parkolóhelyek használatáért az üzemeltető köteles közterületi-használati adót fizetni a városi rendeletben megszabott összegben. Az új helyi jogszabályt a taxitársaságok képviselőivel való egyeztetés után szeptemberi ülésén fogadta el a városi képviselő-testület. A kijelölt taxiállomásokat leghamarabb január 1-től használhatják.

Az eddig érvényes rendelet 2014-ből származik, ez meghatározta a személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatás feltételeit. Időközben azonban a körülmények megváltoztak, emiatt most szükségessé vált a módosítás. 2014 – ben a rendelet megszületésekor 7 taxiszolgáltató összesen 11 taxit üzemeltetett. Jelenleg 19 taxiszolgáltató működik több mint 50 autóval, mondta el Zalaba Zoltán, a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal területrendezési, építési és közlekedési alosztályának vezetője. A régi taxirendelet taxiállomásra állandó jelleggel kijelölt helyet szabott meg. Ezeket a város megpályáztatta, de az elmúlt években minimális volt az érdeklődés.

Az új rendelet most egy teljesen új filozófiát vezet be. A város több pontján létesítenek olyan helyeket, ahol a taxisok az utasokat felvehetik és kirakhatják, többek között a vasútállomásnál, az autóbusz-pályaudvarnál, a kórháznál, a Vámbéry téren és a Kondé püspök utcában. Ezen kívül további olyan helyek létesülnek, ahol a taxisok a nap 24 órájában várakozhatnak, így a Jesensky utcán az állomás melletti parknál lesz 4 ilyen megállóhely, ezeket a város saját költségén jelöli ki. 

Változást jelent az is, hogy az a taxis cég, amely megfizeti az éves közterület-használati díjat, a felsorolt állomásokon kívül használhatja a fizetős városi parkolókat is, ezekből több, mint 1000 van városunkban. De csak azok a taxisok vehetik igénybe a fizetős parkolókat, akik rendelkeznek az állami szakhatóság által kiadott szükséges engedéllyel és befizetik a közterület-használati díjat. Az éves közterület-használati díj 262,80 EUR/autó. Ezek az autók matricával is el lesznek látva a könnyebb ellenőrzés miatt. A rendelet szerint a taxisszolgáltató máshol is bérbe vehet területet, ahol a város engedélyével megállóhelyet jelölhet ki állandó jelleggel a saját költségére. Kérvényező azonban csak olyan taxiszolgáltatás üzemeltetője lehet, aki rendelkezik a külön törvény értelmében kiadott személytaxi-szolgáltató engedéllyel.

A rendelet előírásainak betartását a városi rendőrség ellenőrzi. Azt is, hogy megvannak-e a szükséges engedélyek és azzal a járművel szállítják-e az utasokat, amely megkapta az engedélyt. A jogosult taxiszolgáltató cég minden gépjárművének a város ingyenesen kiad egy öntapadó matricát, amelyet az elülső ablaküveg alsó bal sarkába kell felragasztani. Ezen ott szerepel a város címere is és a Taxiszolgáltatás megnevezés, továbbá a matrica sorszáma és érvényességének határideje

Cookies