Városi díjak 2017

Nyomtatóbarát változatPoslať e-mailom
Városi díjak 2017

Dunaszerdahelyen az idén immár nyolcadik alkalommal adták át a városi kitüntetéseket, de első ízben szervezték meg az ünnepséget a Szent György-napi ünnepségsorozat részeként. Az előző években a díjak átadására augusztusban a Szent István - napon került sor.

A 2017-es évre odaítélt városi kitüntetéseket ünnepi gálaműsor keretében vehették át a díjazottak április utolsó szombatján. Egy díszpolgárral, négy Pro Urbe díjassal és 3 polgármesteri díjassal gyarapodott a kitüntetettek arcképcsarnoka.

A városi rendelet értelmében a városi díjakat a Dunaszerdahely javára végzett érdemdús munka méltatásaként és a város jó hírnevének terjesztéséért adományozzák a kitüntetetteknek. Az idei városi díjakat Hájos Zoltán polgármester és a két helyettese, Horváth Zoltán és A. Szabó László adta át a városi képviselő-testület tagjai és telt házas nézőtér előtt a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.   

2010- óta negyedszer került átadásra a Dunaszerdahely Város Díszpolgára cím: Zsidó János esperes-plébános vehette át, a hivatalos indoklás szerint a társadalmi élet területén elért kiemelkedő érdemeiért.  Dunaszerdahelyen 1993-2000 között szolgálta a város magyar katolikus közösségét. Tevékenyen részt vesz a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség munkájában, annak egyik alapító tagja. A Nemzetközi Szent György Lovagrendnek szintén a tagja, de ott van a fogyatékos gyermekek megsegítésére alakult Carissimi társulás vezetőségében is. Közéleti aktivitását számos díjjal értékelték.

Négy új kitüntetettel gyarapodott a Dunaszerdahely Város Pro Urbe Díjában részesülők listája is. A városban élő Munkácsy-díjas Németh Ilona képzőművész, egyetemi tanár nemrég Andrej Kiska államfőtől a Pribina-kereszt II. fokozatát vehette át. A hazai közönség több installációját láthatta a Kortárs Magyar Galériában. A 1980-as moszkvai olimpiát is megjárt Németh Jolán is átvehette ezt az elismerést, akinek vezényletével fénykorában országos bajnokságot nyert a nyárasdi kézilabdacsapat. A neves kézilabdázó az utóbbi években a dunaszerdahelyi kézilabdaklub edzőjeként az utánpótlás nevelésében jeleskedik.  A harmadik díjazott Baculák Veronika kardiológus, aki 1968-tól egészen nyugdíjba vonulásáig a dunaszerdahelyi kórház belgyógyászati osztályán főorvosként dolgozott. Csallóköz-szerte nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett.

 A Pro Urbe Juvenis díjat fiatalok részére létesítették, amelyet az idén a magyar tannyelvű magángimnázium negyedéves diákja, Szabó Annamária vehetett át. 2015-ben megnyert egy neurobiológiai témájú nemzetközi ösztöndíjpályázatot. Jutalma egy hathetes kutató tanulmányút volt az Oxfordi Egyetem Anatómiai és Neurofarmakológiai Intézetében, az MRC Brain Network Dynamics Unit-ban, dr. Somogyi Péter kutatócsoportjában.

A díjkiosztó gálán hárman vehették át Hájos Zoltántól a polgármesteri díjat a legkülönbözőbb területeken szerzett érdemeik elismeréseként.   Bufla Miklós, aki 1982-től volt az újonnan megalapított Hviezdoslav Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója/a jelenlegi Vámbéry Ármin Alapiskola/. Kezdeményezésére hoztak létre sportosztályokat a tehetséges futballistáknak és atlétáknak, később nyelvi, majd számítástechnikára szakosodott osztályokat.  Iskolája diákjai ezért kiváló eredményeket értek el a sportban és a tanulmányi versenyeken is. Cseh József ügyvéd is polgármesteri díjban részesült. Több cikluson át tagja volt MKP-s színekben a városi képviselő-testületnek és mindmáig aktív közéleti személyiség. Oszlopos tagja presbiterként a helyi református keresztyén egyházközösségnek is. Tagja a Nemzetközi Szent György Lovagrendnek is. Nagyapaként fontosnak tartja, hogy négy unokája szintén keresztény szellemben nevekedjen.  A sport területéről is volt díjazott, mégpedig a DAC 1976/77-es idényének bajnokcsapata, amely a 4. liga megnyerésével bejutott a 3. ligába. A csapat tagjaként elismerésben részesültek: Boďa Vilmos, Bajcsi László, Bajcsi Tibor, Domonkos Tibor, Izsmán László, Horváth Dénes, Nagy László – posztumusz /in memoriam, Derzsi Alfonz, Leškiv Pavel, Tősér István, Majtényi Lóránt, Vass László, Szerda Béla, Lépes György, Lelkes Mihály, Gödölle Béla - posztumusz /in memoriam.

Polgármesteri emléklapot ketten vehettek át: Garay Lilla és Vimi Roland. A dunaszerdahelyi születésű Garay Lilla a Vámbéry magyar gimnázium után Pozsonyban jogot, valamint japán nyelv szakot végzett. Kilenc idegen nyelven beszél-szlovák, angol, német, japán, spanyol, francia, orosz, koreai, katalán- közülük haton tudományos folyóiratokban is publikál. Az egyetemen angolul és szlovákul oktat, de az akadémiai életben is fontosnak tartja a gyökerek ápolását, több magyar nemzetiségű diák szakdolgozatának témavezetője. A Washingtoni Egyetemen is adott elő vendégelőadóként. A vásárúti Vimi Roland asztaliteniszező az 1992-es barcelonai nyári olimpia résztvevője, többszörös országos bajnok is emléklapot vehetett át. Edzőként aktívan foglalkozik a régióbeli diáktehetségekkel.

Az ünnepség végén adták át a legjobb pedagógusoknak járó elismeréseket. 2017 pedagógusa Török Mária lett, aki 1982-től a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola tanára. Diákjai sikeresen szerepelnek a kerületi és országos versenyeken is. Már 33 éve eredményesen készíti fel a diákokat a Tompa Mihály vers- és prózamondó versenyre, a Mécs László szavalóversenyre és a Szép Magyar Beszéd kiejtési versenyre. Az Év Pedagógusa Közönségdíjat a közönségszavazatok alapján Dana Kapková kapta a Halpiac téri Óvodából. 

A díjátadó ünnepség előtt a 3. Hazaváró Találkozó résztvevőit mutatták be a közönségnek. Külföldön élő, dunaszerdahelyi gyökerekkel bíró sikeres, európai megmérettetésben is helytálló emberek mutatkoztak be. Valamennyien elérzékenyülve beszéltek arról, hogy milyen jó érzés sokéves távollét után hazai színpadon, hazaiakhoz szólni. Magyar iskolát végezve kerültek külföldre és értek és figyelemreméltó eredményeket a pályájukon. (pve)

Cookies